Ez itt az indiai Superman. Nem tudjuk honnan jött és mi a célja, de úgy tűnik jól kijön Pókemberrel, aki ez esetben nő. És persze hogy románc, persze hogy csípőriszálós tánc, ének és indiai zene. És elforgatva repülnek az égen, mert ők még a fizika törvényszerűségeivel is dacolni tudnak! A végén pedig egy közös tánc sok háttértáncossal a mesterséges tó partján. :D
Ez a gyöngyszem mindenképpen feldobta a napomat!
U.i. érdemes megfigyelni Superman feltűnően nem odaillő színű csizmáját, bár nem észrevenni talán lehetetlen is.
Egy újabb gyerekkori kedvenc jutott eszembe. Nagymamám kedvenc bögréje, amiben a kakaót és a citromos teát szervírozta, még amikor kicsi voltam :)
Pontosan így nézett ki, mint a képen látható bögre.
Emlékszem nem ez volt az abszolút kedvenc pöttyös bögre, hanem egy másik, fehér alapon kék pöttyös, de azt a Mami egyszer kivitte a kertbe, és véletlenül eltörte. Sokáig megvoltak még a darabjai, mert nagyon szerettük ezután is, de már nem emlékszem, hova tettük. Biztosan elkeveredtek.
Ez a piros pöttyös is régi szép emlékeket idéz fel bennem, ráadásul eszembe juttatja a Neoton Família meselemezét is, amit akkoriban rengetegszer meghallgattunk (Lehet egy kiskutyával több? címmel). Na ezen az albumon van A pöttyös bögre című szám, amit most jól be is linkelek ide, mert állíti cuki! :)
Egy fülön csípett megjegyzés az egyik népszerű kibeszélős oldalról...
"magas kakaótartalmú (60-70%-os) csokoládét gőz fölött felolvasztunk, hozzákeverünk forró vizet, barnacukrot és tejet (laktózérzékenyek növényi tejet - vaníliás szójatejjel a legfinomabb szerintem).
esetleg tejszínt, vaníliás cukrot, fűszert (fahéj, chili) vagy alkoholt (likőr, rum, whisky) is lehet bele rakni.
" Az elégedettségnek közel sincs olyan vonzereje, mint a sorscsapások elleni ádáz harcnak, az elégedettségben nincs annyi festőiség, mint a kísértés elleni küzdelemben vagy a szenvedély és kétely okozta végzetes vereségben. A boldogság mindig közönséges."
Ben Wilson nem undorodik az utcán eldobált, csúnyán ragadós vagy éppen már megszürkült, megkövült rágógumitól. Ecsetet és festéket ragad, és kipingálja, hogy másnak is tetsszen! És milyen jól teszi! Igazi street art... loving it! :)
"A barátok egyik legfontosabb szerepe, hogy - enyhébb és szimbolikusabb formában ugyan, de - elszenvedjék a büntetéseket, amelyeket ellenségeinknek szánunk, ám rajtuk nem tudunk végrehajtani."
Vasárnap jártunk kint az "ecserin" Lorával, és begyűjtöttünk egy-két finomságot... csak fényképen ugyan, de már ez is teljes mértékben kielégítette a régiségek iránti étvágyunkat. Íme a kincsek:
Lenyűgöző alkotás Terry Pratchett tollából. Mármint az eredeti novella. Ez pedig a novella filmfeldolgozása két részben, tévéképernyőre álmodva.
Igazi steampunk az egész díszlet. A háttérben a legfurcsább nemhétköznapi karakterek bukkannak fel, az egész környezet ódon, de megnyerő, olyasmi, ahova szívesen bebútoroznék... Már csak a képvilág miatt is érdemes megnézni, de nem elhanyagolhatóan a történet is nagyszerű!
A fő karakter igazi showman és mesterkedő, okos, ám egy kissé esetlen figura, szeretetre méltó flótás, aki igyekszik mindent megtettni azért, hogy megnyerje álmai nőjének figyelmét, ám ez sok nehézséget okoz neki. Megfigyelhetjük szertelen bénázásait, végtelenül optimista hozzáállását a legmenthetetlenebb szituációkban is, és persze a vége a jól megérdemelt happy ending, de nem is tudnánk elképzelni mást, annyira szeretetre méltó az egész...
Engem a steampunk hangulat ragadott meg nagyon, olyan mintha a 19. század végére csöppentünk volna, ámde a sosem látott technológia és eszközkínálat (a claks, mintha a telegramm elődje lenne) álomszerűvé teszi a dolgot. Középfölde jutott eszembe Tolkientől, mert az is olyan, hogy oda kívánkozunk nagyon, bár tudjuk, hogy nem létezik...
Na és az épületek... a Posta épülete, azokkal a remek építészeti fogásokkal, kupolával, díszítésekkel, és ők gyakran úgy nyilatkoznak, hogy "ez a régi málló épület, semmire sem jó..." hát ott rendesen a szívemhez kaptam, hogy ejnye már, én elfogadnám azért :)
"Akkor eszembe jutott a csokoládétorta, és arra gondoltam, hogy ilyen alkalmakkor megengedhető némi csalás; a tisztesség nem mindig hasznos, olykor hamarabb ér célt a találékonyság. A csokoládétorta készítése túl bonyolult ahhoz, hogy beleférjen mozgalmas életembe, ezért, amikor fontos vendéget várok, megveszem a környék legjobb cukrászdájában, leszedem róla a díszítést, átteszem egy, a saját edénykészletemből választott tálra, éskétszer körbeszökdécselek vele az ebédlőasztal körül, mire kellőképpen összeesik, és úgy fest, mintha otthon készült volna. A cukrászok tortái ugyanúgy, mint a fodrásznál csináltatott frizuránk, magukon viselik a hivatalos kéz csalhatatlan jeleit, rövid ugrabugrálás után azonban mind a kettő lesüllyed az odahaza tákolt darabok színvonalára."
"Valahogy minden, amit csinálok, olyan jelentéktelennek tűnik. Úgy érzem, valami sokkal fontosabbat kellene alkotnom. Igen, valami sokkal erőteljesebb és mélyebb jelentéssel bíró dolgot. De mégis mit? Milyen fontos dolgok vannak még, amikről szólni lehet? Vajon hogyan korbácsolják fel az ember lelkét azok a dolgok, amelyekről nap mint nap írnia kell? A szavak, ha megfelelően használják őket, olyanok, mint a röntgensugár: bármin áthatolnak. Az ember elolvas valamit, és olyan érzése támad, mintha áthatolnának rajta a szavak. A diákjaimnak is ezt próbálom megtanítani: úgy írjanak, hogy a szavaik áthatoljanak az olvasókon. De mégis, mi a jó abban, ha az emberen minduntalan a közösségi éneklésekről vagy a legújabb fejlesztésű szagorgonáról szóló cikkek szavai hatolnak át? És különben is, hogyan érheti el valaki, hogy a szavak, mint a legerősebb röntgensugár, áthatoljanak az olvasókon, ha egyszer nem lehet más témát választani? Vajon lehet a semmiről mondani valamit? Mert tulajdonképpen ez ennek az egésznek a lényege. Hiába próbálkozom..."
esetleg tejszínt, vaníliás cukrot, fűszert (fahéj, chili) vagy alkoholt (likőr, rum, whisky) is lehet bele rakni.
érdemjegy: 5* :)"